SZABÓ ADRIENN: Veronika emlékére

Ül és csak beszél,
Nem is beszél, mesél,
Nem is mesél, regél,
Nem is regél, Tanít!

Poros polcok, poros könyvek,
Szakadtak és meggyötörtek,
Kik egykor históriát zengtek, most…
Némák. Többé nem felelnek.

- Beszélj, én hallgatlak,
Mesélj, én faggatlak,
Regélj, én fülelek,
Taníts, én figyelek!

Nem szónokol Szókratész, és
Nem versel már Weöres, és
Nem piroslik a pipacs, és…
Nem dúl háború a lapok között.

Üres. Üres… Üres minden…
Addig jártam, addig mentem
Mígnem elvesztem a végtelenben,
Sorok, lapok, borítók, gerincek,
Együtt zúgnak, együtt zengnek,
Felsikít egy melódia,
Cimbalom és komédia,
Felcsendül a múzsák hangja,
Kinyílik a virág, s virágzik a fa,
Hó fedi a hegyet, s víz mossa a völgyet,
A művész csak fest, s velem forog Budapest.
Üres minden… Üres… Üres.

Nem szólnak szimfóniák, és
Nem harcol már Héraklész, és
Nem árva az árvalányhaj, és…
Nem látlak a könyvek között.

- Nézz előre, s ne hátra,
Figyelj most rám Drága,
Csak egyet kell megjegyezni,
Szeretni és szeretve lenni!

Poros polcok, poros könyvek,
Szakadtak és meggyötörtek,
Kik egykor históriát zengtek, most…
Némák. Többé nem felelnek.

Nem is tanít, regél,
Nem is regél, mesél,
Nem is mesél, beszél,
Ül és csak Hallgat!

2008.08. 28